Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel festőművészek

„…Ludvig Zoltán gyakran expresszív vezetésű szimbolikus-organikus szürrealizmusában az ösztönös érzéki és a felfoghatatlan, felsejlő szellemi ötvöződik. A létezés belső lényegét kutatja, mely nem szituáció-, hanem viselkedés-ábrázolásokban és archaikus indulatokban testesül meg.
Míg az apa az absztrakciós szürreális felé vezet, a fiú, Dániel mágikus szimbolikus üzeneteket kódol. Mintha súlyos kőtömbökbe vésett szertartásokat értelmezne újra, míg plasztikai látásmóddal, de festői eszközökkel idézi meg az arché elemeket. A föld mellet megjelenik a víz, a tűz és a levegő, illetve a fény és a sötétség, az oldás és kötés, vagy a szeretet és a szorongás érzése is.
Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel, különböző láttatással, de hasonló szellemiséggel, nem végeredményt rögzít, hanem egy állapotot ábrázol. Ludvig Zoltán néhol maga is a zenei és képzőművészeti nyelven egyaránt jelentéses etűd szóval jelzi e pillanatnyiságot. Nem történeteket olvashatunk ki a képekből, hanem történések szemlélői lehetünk. Az összefüggéseket nem pannószerűen mutatja be, hanem a mikrovilágot érzékelteti monumentálisként.

Ludvigék festői szemlélete alapállásban organikus, sokszor csak jelképesen, másutt transzparens módon megjelenő, az állat- és növényvilág motívumaiból építkezik. Zoltán olyan rendszert hoz létre, mely a kompozíció szerves vázaként az élő szervezetek rendezettségére utal, Dániel az elemek elrendezésére figyel, amikor egymáshoz rendel tárgyakat, minőségeket, összeköti őket, egy-egy címutalással is felerősített ősi dolmenekként szinte egymáshoz varrja a köveket….

Ludvig Zoltán a tiszta létformák, Ludvig Dániel az ősanyagokba sűrűsödő emlékezet mítoszát teremti meg…
Vitéz Ferenc
művészeti író